Marhók
A Marhók szerényen és türelmesen áll a föld felett, karcsú, páfrány-végtagú lombjai a köd és reggel tollas legyezőiként formálva, míg a talaj alatt igazi szíve kövér, elkeskenyedő gyökérként nő, melynek belső húsa árnyalatban mélyibolyától aranyig, vörösig, fehérig vált, a talaj és évszak finom titkaitól függően. Vadon és gondozva egyaránt nő az Északföld folyóvölgyein, rétövein és előhegyein át, legjobban a mély, jól vízelvezető, a tavalyi esőben gazdag talajokban gyökeredzve. Pusztán külsőre a gyökerek nem különböztethetők meg; csak a föld emléke és a gyűjtő szerencséje fedi fel az egyes változatokat.
Fő jellemzők
- A Marhók-változatok különböző színű és ízű ehető gyökereket termelnek még egyetlen mezőn belül is, a finom talajkülönbségekben boldogulva.
- A tollas lombok megfogják a harmatot és finom ködöt, táplálva a növényt még a száraz évszakokban is, mikor az egek elkomorulnak és az esők csődöt mondanak.
- Az évszakos áradás során a gyökerek túlélhetnek víz alatt a puha sárban, csak akkor ébredve, mikor a vizek visszahúzódnak.
- A fiatal gyökerek gyengék és édesek; az idősebb gyökerek gazdagabbá és földízűbbé nőnek; a vad változatok hosszú főzést vagy pörkölést igényelnek erejük puhítására, és egyes falvak ezt a keserűséget a földből tisztán vont erő ízeként értékelik.
- Bizonyos sötétebb Marhók-törzsek az alföldi gyógyszertárakban enyhe tonikként szolgálnak a vérerőhöz és láztöréshez, bár a túlzott használat a végtagok nehézségét okozhatja.